Nagyon gyakran hangzik el ez a kérdés rendelőnkben.
Mondhatjuk akár azt is, hogy mindannyian tudjuk a
választ: mert sok édességet eszik a gyerek, nem mos alaposan fogat, no meg a
fránya családi örökség („Tudja Doki, nálunk már húszévesen senkinek sem volt
egy ép foga se…).
De mégis miért van az, hogy az egyik gyerkőcnek a
fenti körülmények mellett is makkegészségesek a fogai, míg a másiknak a gondos
fogápolás mellett is hamar megjelenik a fogszuvasodás.
Rendelőnkben sok gyermek fordul meg, és ilyenkor mindig
alkalmam nyílik jobban megismerni a szülőket is. A szuvas fogú gyermekek
kapcsán figyeltem meg azt a magatartásmintát, hogy mennyire nehéz egy élesebb
helyzetbe nekünk felnőtteknek, mint szülő beleállnunk. Azt a belső meggyőződést
sugározni gyermekünk felé, hogy minden rendben van, ezt a beavatkozást most
végig kell csinálni. Igen, lehetséges, hogy kellemetlen lesz, vagy kis ideig
fájni fog, furcsák a szagok, hangos a fúró – de ez most épp ilyen, így kell
elfogadni, és túlesni rajta. Természetesen mindezt úgy, hogy közben empatikusak
vagyunk a gyermekkel. Szóval az ilyen helyzetekben szülőként mindannyian
vizsgázunk.
És ilyenkor én, mint fogorvos teljes egészében
támogatom a szülőt abban, hogy mindez könnyebben megtörténhessen.
Hogyan alakítjuk ezt ki együtt? Elmesélem az egyik kis
páciensem történetét:
Három éves körüli lurkó érkezett hozzánk anyukájával.
Anya nagyon félt a fogorvostól a régi rossz emlékek miatt, nyilván ezt a
rettegést rögtön érzékelte a csemete a radarjaival. Első két alkalommal
összeismerkedtünk, játszottunk a játszósarokban, bizalmat építettünk. Míg a
harmadik alkalommal már önként mert beülni a gyermek a fogászati székbe, és
volt bátorsága, hogy a kezelést is hősiesen végig csinálja. Erre az alkalomra már
anyának is sikerült letenni félelmeit. A gyermeket otthon mesével készítették fel, és apával is
megvizsgálták játékosan a fogakat. A következő alkalmakkor már apa is elkísérte,
sőt ő volt a háttér és a támasz. Nemrég voltak nálam ellenőrzésen, kistesóval
együtt jöttek, a végén az elmaradhatatlan játékra is sor került. Amikor anya
szólt, hogy menniük kell, a két gyermek önállóan összepakolt, és mosolyogva
elbúcsúztunk. Látszik, hogy jó úton haladnak.
Teljesen bizonyos vagyok benne, hogy szülőként
mindannyian megpróbáljuk a tőlünk telhető legjobbat adni gyermekünknek. De
azzal gyakran nem vagyunk tisztában, hogy a mi saját félelmeink, szorongásaink,
elvárásaink és düheink mekkora mértékben alakítják gyermeknevelésünket. Gyakran
ezek miatt nehezen tudunk határokat szabni, ami addig is elmehet, hogy még
megengedünk egy csokit, amikor már érezzük, hogy ez mára már túl sok, mert
mondjuk lelkiismeret-furdalásunk van, hogy kevés időt töltöttünk együtt. Vagy
hagyjuk, hogy csak tessék-lássék módon történjen meg a fogmosás, mert a gyerek
nyafog miatta, és fáradtak vagyunk egy újabb harchoz. Esetleg felmentjük fejben
a rendszeres fogászati kontroll alól, mert „hát szegénynek még ezt is ki kell
bírni, egy ilyen hosszú nap után”…
Vagyis ha a gyermekünknek világosabb, jobban meghúzott
határokra van szüksége, akkor elképzelhető, hogy ehhez egy lyukas fogacskát hív
segítségül. Hiszen azért gyermek, mert neki még nincsen önkontrollja, minket
kér arra, hogy:
- korlátozzuk az édességfogyasztását,
- szilárdan építsük ki a napi rutinját,
- és ne hagyjuk, hogy a könnyebbik oldaláról vegye az
életet, hanem tanítsuk meg a nehéz helyzetek kezelésére.
Nálunk mindenki megkapja a lehetőséget, hogy a saját
ütemében küzdje le a korlátait. Ennek köszönhetően számtalan boldog mosolynak
lehettünk már tanúi, ami a mi munkánknak is hatalmas elismerés.
dr. Rébay Domonkos
fogszakorvos
Holistic Dental