2019. február 17., vasárnap

Miért pont az én gyermekem foga lyukas?


Nagyon gyakran hangzik el ez a kérdés rendelőnkben.

Mondhatjuk akár azt is, hogy mindannyian tudjuk a választ: mert sok édességet eszik a gyerek, nem mos alaposan fogat, no meg a fránya családi örökség („Tudja Doki, nálunk már húszévesen senkinek sem volt egy ép foga se…).

De mégis miért van az, hogy az egyik gyerkőcnek a fenti körülmények mellett is makkegészségesek a fogai, míg a másiknak a gondos fogápolás mellett is hamar megjelenik a fogszuvasodás.

Rendelőnkben sok gyermek fordul meg, és ilyenkor mindig alkalmam nyílik jobban megismerni a szülőket is. A szuvas fogú gyermekek kapcsán figyeltem meg azt a magatartásmintát, hogy mennyire nehéz egy élesebb helyzetbe nekünk felnőtteknek, mint szülő beleállnunk. Azt a belső meggyőződést sugározni gyermekünk felé, hogy minden rendben van, ezt a beavatkozást most végig kell csinálni. Igen, lehetséges, hogy kellemetlen lesz, vagy kis ideig fájni fog, furcsák a szagok, hangos a fúró – de ez most épp ilyen, így kell elfogadni, és túlesni rajta. Természetesen mindezt úgy, hogy közben empatikusak vagyunk a gyermekkel. Szóval az ilyen helyzetekben szülőként mindannyian vizsgázunk.

És ilyenkor én, mint fogorvos teljes egészében támogatom a szülőt abban, hogy mindez könnyebben megtörténhessen. 

Hogyan alakítjuk ezt ki együtt? Elmesélem az egyik kis páciensem történetét:
Három éves körüli lurkó érkezett hozzánk anyukájával. Anya nagyon félt a fogorvostól a régi rossz emlékek miatt, nyilván ezt a rettegést rögtön érzékelte a csemete a radarjaival. Első két alkalommal összeismerkedtünk, játszottunk a játszósarokban, bizalmat építettünk. Míg a harmadik alkalommal már önként mert beülni a gyermek a fogászati székbe, és volt bátorsága, hogy a kezelést is hősiesen végig csinálja. Erre az alkalomra már anyának is sikerült letenni félelmeit. A gyermeket otthon mesével készítették fel, és apával is megvizsgálták játékosan a fogakat. A következő alkalmakkor már apa is elkísérte, sőt ő volt a háttér és a támasz. Nemrég voltak nálam ellenőrzésen, kistesóval együtt jöttek, a végén az elmaradhatatlan játékra is sor került. Amikor anya szólt, hogy menniük kell, a két gyermek önállóan összepakolt, és mosolyogva elbúcsúztunk. Látszik, hogy jó úton haladnak.

Teljesen bizonyos vagyok benne, hogy szülőként mindannyian megpróbáljuk a tőlünk telhető legjobbat adni gyermekünknek. De azzal gyakran nem vagyunk tisztában, hogy a mi saját félelmeink, szorongásaink, elvárásaink és düheink mekkora mértékben alakítják gyermeknevelésünket. Gyakran ezek miatt nehezen tudunk határokat szabni, ami addig is elmehet, hogy még megengedünk egy csokit, amikor már érezzük, hogy ez mára már túl sok, mert mondjuk lelkiismeret-furdalásunk van, hogy kevés időt töltöttünk együtt. Vagy hagyjuk, hogy csak tessék-lássék módon történjen meg a fogmosás, mert a gyerek nyafog miatta, és fáradtak vagyunk egy újabb harchoz. Esetleg felmentjük fejben a rendszeres fogászati kontroll alól, mert „hát szegénynek még ezt is ki kell bírni, egy ilyen hosszú nap után”… 

Vagyis ha a gyermekünknek világosabb, jobban meghúzott határokra van szüksége, akkor elképzelhető, hogy ehhez egy lyukas fogacskát hív segítségül. Hiszen azért gyermek, mert neki még nincsen önkontrollja, minket kér arra, hogy:

- korlátozzuk az édességfogyasztását, 

- szilárdan építsük ki a napi rutinját, 

- és ne hagyjuk, hogy a könnyebbik oldaláról vegye az életet, hanem tanítsuk meg a nehéz helyzetek kezelésére.

Nálunk mindenki megkapja a lehetőséget, hogy a saját ütemében küzdje le a korlátait. Ennek köszönhetően számtalan boldog mosolynak lehettünk már tanúi, ami a mi munkánknak is hatalmas elismerés.


dr. Rébay Domonkos
fogszakorvos
Holistic Dental